A De Tomaso Mangusta-val gyerekkoromban találkoztam először, (vezetékes) távirányítós autó formájában, narancssárga színben - már öt évesen ütött, pedig akkor nem értettem hogy a hátul levő majd' vízszintes ablakok a középmotoros építés miatt vannak.
A Mangusta gyönyörű formáit sikerült felülmúlni 1971-ben a Pantera-val, amelynek markáns formaterve időtállóvá teszi a gépsárkány külsejét. (Az amerikai, holland származású formatervező, Tom Tjaarda dolgozott a Bertone-nek, az Italdesign-nek és a Pininfarina-nak is.)
A De Tomaso autógyár a Ferrari szűkebb szomszédjában, az olaszországi Modenában alapítódott az amúgy Argentínában született Alejandro De Tomaso által, 1959-ben. A koncepció a kezdetektől a középmotoros szupersportkocsik építésére irányult főképp, de foglalkoztak luxuskupékkal és Forma-1 érdekeltségük is volt. Mivel a cégnek tulajdonosa volt a Ford is, a motorokat az amerikai óriásválllat adta - ez lett aztán megannyi kritika forrása és ez akadályozta meg a Ferrarihoz hasonló reputációt, hiszen a komoly sporkocsi gyártók saját fejlesztésű motorokat használtak.
A Panthera biztosan nem megbízhatóságának vagy teljesítményének köszönhette hírnevét - valószínűleg a brutális külső az oka, hogy több híresség is ezt a típust választotta. Állítólag Elvisnek is volt egy, aki azonban afeletti dühében, hogy az autó nem indult, beleeresztett pár golyót. Vince Neil, a Mötley Crüe frontembere egy részegen gyorshajtós frontális ütközés során nyírta ki egy zenész haverját a Pantera-jában.
A Pantera egy acél monocoque vázzal rendelkezett (a De Tomaso-nál először): az utastér egyetlen önhordó héjszerkezetként funkcionált. Az első típus a Ford mezei 351-es (5,7 literes) 330 lóerős motorját kapta mindenféle reszelés nélkül. Ez a tény a hátrányai ellenére egy pozitívumot fel tudott mutatni: relatíve olcsóvá tette az autót - fele annyiért meg lehetett kapni, mint egy Ferrarit. Más kérdés, hogy a luxusautók piacán ez előny-e?
Eleve probléma, hogy az autók fő piaca nyilvánvalóan Amerika volt: ehhez viszont a Panterák túlságosan szegényes felszereltséggel rendelkeztek. Ráadásul gyakran le is rohadtak - hiába volt könnyen és olcsón szervizelhető, ha cserébe megbízhatatlan.
Elég hamar felmerült az USA emissziós előírásainak problémája, ami miatt a motorok egyre gyengébbek lettek, pontosabban a konkurencia húzott el mellettük. Már 1972-ben kicserélték a blokkot a Ford Cleveland V8-asára, amely ugyanúgy 351-es, de alacsonyabb kompressziójú - ezáltal kisebb teljesítményű - volt, igaz ezt próbálta kompenzálni az élesebb vezérlési időkkel.
1974-ben az Amerikai importot agyoncsapta az olajválság és az emissziós problémák - a Pantera onnantól kezdve európai autó maradt és csak szürkeimportként került Amerikába. A Ford kereskedői hálózata nélkül a De Tomaso eladásai azonban drasztikusan visszaeestek: esély sem volt tömeges gyártásra.
A motorok általában valahol 300 és 350 lóerő körül mozogtak, kivéve, amikor a gyártás vége felé a nyolcvanas évek végén az emissziós normák miatt 247 lóerőre kelett fojtani.
1990-ben drasztikus felújításon esett át a típus: a kasztnit is újratervezték (Marcello Gandini műve, aki a Lamborghini Countach-t tervezte - ez sajnos kevésbé sikerült neki). Ez azonban sokak szemében hullagyalázásnak tűnt: emlékszem még egy cikkre, amelyben az Opel Manta sufnituninghoz hasonlították, szörnyűlködve a szélvédő előtti spoileren.
Ez lett a Pantera II, amely könnyebb vázat és motort kapott. A Ford 5 literes V8-asa itt 305 lóerőt teljesített és sem felépítésben, sem karakterisztikájában már egyáltalán nem felelelt meg az európai szupersport autóknak: őskori OHV vezérlésű kétszelepes blokkról beszélünk a dupla felülfekvő vezérműtengely és a hengerenkénti 4 szelep korában, amely már egy VW Golf kategóriás Hot Hatch-nél is általános volt! Az (akkor még nem) matuzsálemi technika ellenére még az első típusok is elérték 5,5 másodperc alatt a 96km/h-t, és 400 méteren 14 másodperc 1971-ben elég komoly teljesítménynek számított, de ma is megállja a helyét.
Ugyan 1991-ben készült egy 450 lóerős kompresszoros típus, de ez már csak a konkurencia utáni erőlködés volt: abban az időben már az Audi is szupersport autót épített - fényévekkel modernebb technikával.
1993-ban Alejandro De Tomaso halálával a Panterának is vége lett: a Pantera II-ből mindössze 41 darabot építettek. Ezzel a De Tomaso aranykora is lezárult, következő autóik (pl. a Guara) már nem említhetők egy lapon a Panterával sem.
Pantera típusok:
I. széria, kb 7200db
Pantera 1971-73: V8 5,7 OHV, 2 szelep 330LE, 1420kg 0-100 5,5 sec, végsebesség 255 km/h
Pantera GTS 1973-80: V8 5,7 OHV, 2 szelep 350 LE, 1488kg 278 km/h
Pantera GT5/GT5-S: 1980-90: V8 5,7 OHV, 2 szelep 300/350LE, 0-100 5,5 sec, végsebesség 238 km/h
II.széria, 41db
Pantera II.: V8 5,0 l OHV, 2 szelep 305LE, 1420kg, végsebesség 268 km/h
Az "ős" Pantera
A Pantera rajongók körében nem szokatlan az eredeti blokk kihajítása és valami komolyabb erőforrás beépítése. Egyes hírek szerint a De Tomaso hamarosan feltámasztja a típust, amelynek reinkarnációjáról már képek is készültek - reméljük a hír igaz, mert az új dizájn méltó az elődhöz!
