Jelen példányunk nyilván nem Porsche és megközelítőleg sem tudja azt a teljesítményt és minőséget, de amikor kipróbáltam, felmerült a jogos kérdés bennem: az ár/teljesítmény arány - különösen itt, csóringerországban - melyiknél reálisabb?
A Honda Civic VTI 1993 körüli, nyilvánvalóan öreg és az eleganciától messze állt már új korában is: ezzel villantani csak tinicsajoknak lehet, de mint a legtöbb hot hatch, inkább volt hülyegyerekautó, minthogy megközelítsen bármiféle státusszimbólum szintet - ezzel barátom inkább ne érkezz meg egy komoly üzleti tárgyalásra!
Döbbenet, de normális video ehhez sem elérhető, zömében a fogyatékosok által felvett kilométerórákban gyönyörködhetünk a youtube-on
Ha azonban az autózás élményét nézzük összevetve a 700 ezer forintos vételárral, elgondolkodtató, hogy érdemes-e tizmilliókat áldozni egy horror költségekkel járó sportautóra, miközben az élményt 160 lőerőtől is megkapjuk töredék fenntartási lóvéból és még parázni sem kell, hogy mikor lopják-el vagy karcolja meg valami barom.
A Civic V-Tec egyetlen hibája hogy elsőkerekes, másfeledik pedig az, hogy ránézésre egyáltalán nem hihető, hogy a nagy hangon kívül valóban menni is tud. (Ezt mondjuk köszönheti agyonoptikázott 1.4-es bevásárlóautó testvéreinek is!)
Jelen példányunk - és eleve a típus - azért elég feltűnő ahhoz hogy állandó vegzálásnak legyünk kitéve a rendőröktől és a faludiszkóban talán még villantani is lehet vele - ezenfelül a halálosiramban rajongók és a hozzáértők szívét dobogtatja csak meg. A motorja gyárilag a fent említett teljesítményű, de állítólag ez a példány mért 175 lóerőt tud a kipufogórendszernek és a sportlégszűrőknek hála.
A helyzet az, hogy a V-Tec motor nem nagyon szorul rá a piszkálgatásra: gyárilag is 7 másodperc alatt van százon, ami ugyan nem szupersportautó érték, de az 1100kg-os kasztnival elég komoly élményt nyújt. A legkomolyabb azonban a motor karakterisztikája, amely tipikus Honda: alul cseppet sem erős, normálisan autózható, majd 5500 körül megváltozik a szelepvezérlés és 8000-ig elég durva húzásba kezd - messze meghaladva ezzel egy átlagos autó hasznos forulatszámtartományát
Beülve az autóba kellemes puritánság fogad. A kipufogó brummog, mert sportrendszer és brummogási szempontok szerint figyelembe vett nagy átmérőjű csökeből készült, akárcsak egy kályha. A kormány Hondásan szervós, a váltó a vártnál kissé kevésbé precíz. Elinduláskor azért egyáltalán nem gyenge alul, jó személyautós. A futómű ebben az autóban vesekőeltávolító hatással bírhat, és bizony nem Porche, itt csörög-zörög minden, azért látszik az árkülönbség.
5500-as forulatnál azonban valami olyan történik, amire nem számítok. Oké, értem én hogy változik a szelepvezérlés, vártam is valami érkező erőt, de ez egyszerűen hátbarúg és közúton erősen veszélyes gyorsulási szintre visz - nem nagyon volt olyan út, ahol rendesen kipróbáltuk volna, igaz nem is éppen tesztpályán voltunk, hanem éppen ellenkezőleg, lakott területen.
Az elsőkerékhajtás hátránya akkor jelentkezik durván, ha a szelepvezérlés változásakor éppen kanyarban vagy: akkor bizony rutin kell, hogy az erő hirtelen ne csavarja ki a kezedből a kormányt. Viccesen hangzik, de ez a 175 lóerős is kihasználhatatlannak tűnik - legalábbis a magyar utakon - ezzel a futóművel.
A Civic VTI igazából az élhetőségét kicsit bekorlátozó futómű ellenére hétköznapi használatra tökéletesen alkalmas - a kompromisszumért cserébe egy Hondákra jellemző fordulatszámra előcsalogatható sportautót kapunk, japánautós megbízhatósággal és alacsony szervízköltségekkel.
És ez bizony 7 kilóért - bár ennyiért kifogni viszonylag lehetetlen - nem rossz üzlet!
