![]()
Itt nyilván nem a szupersportkocsi teljesítményekről kell ábrándozni - azonban bármilyen hihetetlen is, különösebb menetteljesítmények nélkül is lehet élvezetesen autózni egy megfelelő konstrukcióval - nem utolsó szempont, hogy horrorisztikus szervizszámlák és üzemanyafogyasztás nélkül.
Sajnos a mini élényautók kora már véget ért - ami kapható, az már nem az igazi.
![]()
"A prototípust még 1969-ben mutatták be Torinoban egy kiállítás alkalmával, amely nevében és megjelenésében is jelentosen különbözött a most ismert és az utcákon igen-igen ritkán látható példányoktól. Merész formáival és technikai újításaival jóval megelozte korát a Bertone Runabout Barchetta névre keresztelt koncepcióautó, amelynek - jónéhány módosítás utáni - megjelenésére nem egészen 5 évet kellett várni.
![]()
Néhány módosítás után az autó kapott egy "normális" elso szélvédot, amely a bukókerettel együtt lehetoséget adott szükség esetén felhelyezheto keményteto alkalmazására, amellyel egy teljes értéku kupéformát kapunk az egyébként inkább kabriohoz hasonlító Bertone-ból. Ekkor még senki sem sejtette, hogy az 1988. júniusában bekövetkezo gyártás leállításáig a valamivel több, mint 170 000 eladott példánnyal a "Legnagyobb darabszámban eladott középmotoros kocsi" címet fogja megszerezni és örökre beírja magát az autózás történelmébe.
![]()
Még 1973-ban utcára kerültek az targa-tetos sportos kocsi elso példányai. Sportos: nos, igen, ez nem egy vérbeli aszfaltszaggató gép, "csupán" egy sportkocsinak látszó tárgy. Ugyanis az 1300 cm3-s motor barátok között is csak szerénynek nevezheto 75 lóeros teljesítményével, ugyanakkor már állóhelyzetben is száguldani látszó karosszériájával csupán a sportosság illúzióját kelti. Ezen az öt évvel késobb bevezetésre kerülo 86 lóeros másfél-literes motor sem változtatott igazán jelentosen, hiszen a 11 másodperc körüli 0-ról 100-ra gyorsítás nem éppen nevezheto "ülésbepréselo"-nek.
![]()
Középmotorjának köszönhetoen az autó súlypontja nagyon jó helyre került, eszméletveszto módon fekszi az utat egészen addig, amíg a gokart mámorban úszó sofor át nem lépi a fizika határait és például egy hirtelen gázelvétellel kanyarban meg nem pördíti az autót tengelye körül. Csakúgy, mint az érmeknek is két oldala, a középmotornak hátránya is van. Ez pedig a hutésben keresendo, amelyet rengeteg Bertone-s személyes tapasztalattal is alá tud támasztani.
A gyárilag szerelt huto sem képes méreténél fogva kello hutést biztosítani a motor számára, a helyzeten pedig csak tovább ront a már középkorba lépett kocsik hutojének forrasztással történo javítása, amikor is a kilukadt huton egyszeruen "elforrasztják" és ezáltal lekötik a kilukadt csatornaszakaszt. Ezzel szép fokozatosan csökken a víz cirkulációjának útvonala, aminek következtében a víz nem lesz képes visszahuteni a motort.
És végül néhány szó a mai magyarországi helyzetrol: egyes információk szerint kis hazánkban mintegy 200 Bertone található. De mivel sokan két (vagy még több) autóból készítenek egyet, továbbá jónéhány példány alkatrészpótlási célokat is szolgál, így ez a darabszám egyáltalán nem az utakon futó példányokat jelenti."
(forrás: Fiat X 1/9 klub)
![]()
![]()
A Fiat X1/9 1972-1982 között volt gyártásban a Fiatnál, majd a Bertone gyártotta még 1989-ig. Volt versenyverzió is, pl. amelyeket Giampolo Dallara épített, így a neve után X 1/9 Dallarának hívták. Természetesen a Fiat is épített Abarth verziót, amely 180LE-s 1.8-as motort kapott. Magyarországon a széria változatot is nehéz beszerezni, és azért a bevezetővel ellentétben az 1,2 - 1,5 milliós ár elég húzós.
galéria - többek között a 2,9 másodperces versenyautóval!