Jól néz ki, nem mondhatnám hogy nem. Mégis volt valami ellenérzésem. A forma kicsit szappantartó alakú, így hasonló az Audi TT-hez, ami számomra egy kissé komlytalanná, sőt nőiessé teszi ezt az autót, különösen ebben a színben. Olyan mint egy kispárna: semmiképpen sem egy brutális sportautót képzelek ehhez a formához. Ezzel a dizájnnal a Nissan erősen szakított az előd, a Nissan 300 ZX és annak elődei - a klasszikus Z kupék - irányvonalával: a lapos, széles és hosszú forma helyett csináltak egy kis dagadt valamit, ami ugyan tetszetős, de nekem kissé punci autónak tűnik. (Egyébként a látszat ellenére a 350Z semmivel sem tövidebb, mint a 300ZX!)
A dizájn megtévesztő mivolta a műszerfalon is folytatódik: a műszerek kicsik - ami a mai pofánkba bámuló óriás órákhoz képest nem baj - de a műszeregység kissé játékautós elsőre. Persze jobban megnézve szó sincsen semmiféle játékról!
Ez az autó az első - 2007 előtti - 350Z, amelyet azóta már követett egy újabb típus. A teljesítményre nem lehet panasz: a 3,5 literes V6-os szívómotor 287 lóerőt tud. Hengerenként 4 szelep és változó szelepvezérlés. A motor az orrában van, a váltó hatfokú, a hajtás nyilván hátul, ezért is népszerű a driftelők körében - nem véletlenül tuningolják néha agyon.
A motor bizony kellemesen erős: 5,6 körül van százon és 3000-nél meggyőző erővel kezd húzni, ráadásul ha jól emlékszem, kiforgatható 7-8 ezerig. Nyilván húdekomoly tesztet nem csináltunk, de annyit meg tudtam állapítani tök magamtól, hogy a 350Z - legalábbis számomra - sokkal keményebb autó, mint ahogy alapban kinéz. (Mert persze más szín, más felnik eselteg komolyabb optika eléggé morcossá teheti, bár akkor sem lesz Lambo.)
A váltó rövid, pontos, sportautósan kapcsolható, a kuplung kemény, semmi puhapöcsűsködés. Nyilván a nyomaték is elég ahhoz, hogy hamar hatosba kapcsolva csorogjunk a városban.
Az autóba beülve a műszerfal játékautós jellegét hamar elfelejtjük. A belső nem néz ki rosszul, az ülések narancsos színe és műszerfal feketéjével kombinálva otthonos érzést ad - szívesen ücsörögne az ember itt a föléborult tetűvel a sportautósan szűk térben, taposva a gázt egy szerpentinen.
A kormány kicsit lehetne vastagabb, de a fogása jó. A műszerek egy része a középkonzol tetején felénk fordulva vigyorog. A pedálok fémek, ez nem Homsita cucc - a középkonzolon a váltó előtt látható mini 350Z pedig nem szériatartozék.
A motortérben példás rendezettség, keresztben toronymerevítővel. Még arra is gondoltak, hogy pl. az akkumulátor teljesen fedve legyen, így külön burkolatot kapott.
Az autó nyilván kétszemélyes: a hátsó ülések mögött tárolórekeszeket akalítottak ki, de itt található a CD-tár fiókja és a hi-fi hátsó hangszórói mellett a mélynyomó is.
A csomagtartóban hatalmas keresztmerevítő gondoskodik arról, hogy a kis dagadék ne tekeredjen nagy terhelésnél sem a kanyarokban. Ahhoz képest a csomagtartó egészen használható, de nyilván nem ebben szállítjuk disznóölésre a gázpalackot meg a perzselő szettet.
A 350Z nagyon meggyőző autó. Az együtt töltött 16 perc alatt simán el tudnám képzelni magamnak, mert biztos vagyok benne, hogy élvezetes élményautóról van szó, amely ha nem is belépő a (sznob) szupersport kategóriába, a hétköznapokban bőven elég teljesítményével, a körülményekhet képest emberi szervizelhetőségével közelebb hozza egy kicsit az álmot.
Más kérdés, hogy azért sokan kihúzzák a kezüket a biliből, ha elárulom, hogy a 350Z használtan is 7 millió forintnál kezdődik, úgyhogy legtöbbünk nem azért nem fog ilyet venni, mert már nem futja ki Ferrarira. Talán majd húsz évesen, mert a mechanika elég robusztusnak tűnik.
Addig is, ha van ismeretségi körben valakinek - mert azért annyira nem ritka autó - próbáljátok ki, még városban is kellemes partner ahhoz, hogy átéljük, milyen egy nem GTI jellegű kisautót, hanem egy igazi sportautót vezetni!