![]()
Sherlock Holmes figuráját nagy vonalakban mindenki ismeri, és a legalapvetőbb elemeken nem is változtattak: az irodalom egyik leghíresebb magándetektíve ismét dr. Watsonnal az oldalán göngyölít fel egy megoldhatatlannak látszó rejtélyt.
A film az első 5 perc eseményei után akár véget is érhetne, hiszen a főhős ennyi idő alatt bemutatja, hogy ő már nem az, akinek a történeteit bő 100 évvel ezelőtt papírra vetették, és a rosszfiút is elfogja. Ekkor jön azonban az első csavar a sztoriban, majd az tovább bonyolódik, és gyorsan el is viszi a történet fonalát a misztikum irányába - de azért egy pillanatig sem engedi a rendező, hogy túl komolyan vegyük a dolgot, néhány poénnal rögtön feloldja a nézőt, amikor a film kezd horrorba átmenni, és végül persze ezúttal is a józan ész győzedelmeskedik.
A fordulatokat kár lenne lelőni, hiszen nem lett rossz a forgatókönyv, de Holmes új jellemét érdemes boncolgatni kicsit. Az korábban angolosan merev detektív ezúttal is magának való, aki csak a tudományban, a rideg logikában és persze önmagában hisz, de ezúttal a hintaszékében csendesen pipázgató úr helyett egy kőkemény 21. századi akcióhőst kapunk, aki mellesleg zseni. Van itt a ketrecharc korabeli megfelelőjétől elkezdve, az üldözéseken és a lövöldözésen át, a Stallone-filmeket megszégyenítő robanásig minden, amire csak a modernkori mozi nézőközönsége vágyhat.
Erre a szerepre remek választás volt a virágkorát élő Robert Downey, aki a Vasember filmekben - nemrég jelent meg a 2. rész - is hasonló szerepet játszik: szarokavilágba bohémzseni aranyifjút - aki persze határozottan szerethető. Jó párost alkotnak a dr. Watsont alakító Jude Low-val, aki a társadalmi normákhoz sokkal merevebben tartja magát, azonban hajlamosabb elfogadni a megmagyarázhatatlan jelenségek létezését - nyilván ezért Holmes az ész.
Mindent egybevetve Arthur Conan Doyle regényeinek rajongói nem lesznek elégedettek, ahogy a régebbi filmek kedvelői sem - hiszen ez a Holmes már nem az a Holmes. Azonban ha nem ilyen szemmel nézzük, egy jó, érdekes, pörgős és gyakran megmosolyogtató akció-kalandfilm lett, ami remek egy estés kikapcsolódást jelenthet, de klasszikus már valószínűleg nem lesz. A folytatás megjelenéséig kiváncsian várjuk, hogy Agatha Christie Hercule Poirot-jából is megpróbálnak-e akcióhőst faragni, bár az valószínűleg már nem csak egyszerűen nehéz, hanem egyenesen lehetetlen vállalkozás lenne.