Remélem, hogy nem minden tényező, sőt még ezek összessége sem feltétlenül vezet ahhoz az úthoz, amit Christiane bejárt.
Az egész ártatlan szórakozásnak indul, a 12 éves kölykök a „Központba” kezdenek járni, az evangélikus egyház gropiusstadti ifjúsági klubjába. Unatkoznak, fütyülnek a tanulásra, hisz azt látják, hogy a szüleik is zavarodottak, céltalanok. Lázadásuk először csupán a lógásban merül ki, aztán jön a fű, aztán a nyugtatók, serkentők és mikor már a társaság nagyrészt átszokik a Soundba, a környék legmenőbb discojába, addigra a heroin lesz az új number 1 drog. Könnyen hozzá tudnak jutni, főhősnőnk David Bowie berlini koncertje után szív először H-t –, ahogy ők hívják.
Egy hónappal a tizennegyedek születésnapja előtt. Addigra a szülei már elváltak, az anyja egyre kevesebbet van otthon és akár csak a tanárok (akiknek nem tűnik fel egy heroin-függő kislány kókadozása az órák alatt!!!) semmit nem akar észrevenni a lánya fogyásából, hangulatingadozásaiból. Néhány hónappal később már vénába szúrja a drogot, majd követve a fiúját, kiköt a Banhof ZOO-nál strichelni. Elkerülhetetlen a lebukás, a tűcserés fertőzések – még az AIDS berobbanása előtt járunk –a számtalan elvonókúra…
Az önéletrajzot 1981-ben megfilmesítették remek gyerekszereplőkkel, a neten megtalálható Wir Kinder vom Bahnhof Zoo címmel. Míg a Trainspotting baromi mókásnak állítja be a drogos életet, ami a film szerint alkalmas a társadalmi kapcsolatok kiépítésére, addig Christiane története sokkal reálisabb képet fest a narkósokról, annak ellenére, hogy a szűkre szabott két órába csak a könyv leglényegesebb elemei fértek bele. Drogprevenció címen vetíteni kéne az iskolákban!
(1995, Kobra Könyvkiadó)
Sweeney Todd