Van ez a Stephen King nevű ember, a világ talán legismertebb horror szerzője (bár szerintem ide besorolni hülyeség, gondoljunk csak a Doloresre, Remény rabjaira, vagy a Halálsoronra), aztán itt van ez a Richard Bachman nevű csóka, aki 1977-től publikál napjainkig, – mert hogy mindig a legjobbkor kerül elő egy-egy újabb kézirata a padlásról – pedig 1985-ben elhalálozott. „Írói álnév rákban”.
Nos, a két író egy és ugyanaz a személy.
King fejéből pattant ki Bachman, még egy kidolgozott életrajzot is kitalált hozzá, kamufeleséggel, halott gyerekkel, iskolákkal, tokkal vonóval. A Bachman néven kiadott könyvek borítóján pedig az akkori ügynöke, Kirby McCauley biztosítási embere szerepel. 
Steve Brown volt az a szemfüles olvasó, aki rájött a turpisságra a Sorvadj el! olvasása közben. „Ezt most vagy Stephen King, vagy a világ legjobb imitátora.” – mondta, aztán utána járt a szerzői jogoknak, majd levelet írt Kingnek, aki remekül szórakozott azon, hogy a New York Times helyett egy irodai dolgozónak adja az egyetlen interjút a témában.
Az Európa kiadó felhozatala kicsit foghíjas Bachman életműben, amik eddig megjelentek a szerzőtől: A menekülő ember, Sorvadj el!, és A rendcsinálók (párhuzamos története a Rémület a sivatagban, amit King saját nevén publikált). Az első két regényből remek filmadaptáció is készült, bár A menekülő ember (Arnolddal a főszerepben) csak címében azonos a könyvvel.
Végre, néhány hete hozzánk is elérkezett a Blaze és mint nagy King rajongó (azon kevés kedvenc íróim közé tartozik, akiktől minden itthon megjelent kiadvány megvan, ezeket a könyveket az ő esetében nem volt egyszerű összegyűjteni), azonnal rohantam a Libribe, hogy megvegyem a regényt, az Európa kiadó néhány éve bevezetett új hányás dizájnú (hogy néz már ki?) borítójával.
Persze rögtön nekiestem, és mert olvastatja magát, és csupán kétszázhatvannégy oldal, így gyorsan végeztem vele… Aztán újra kezdtem.
Ha választanom kéne az öreg, dagályos, vontatott, elnyújtott King, vagy a lényegre törő, olvasmányos, gördülékeny Bachman között, akkor az utóbbira voksolnék.
Kedvencem utolsó könyveivel nehezen boldogultam, mert lassúak, túlírtak. A Blaze izgalmas, tele energiával, a lendülete hasonló a régi Bacham könyvekhez. Letisztult, abszolút érzelemmentes (King az előszóban fel is hívta rá a figyelmet), szinte steril. A történet szívfacsaró, tisztelgés az "Egerek és emberek" előtt.
Hányatott sorsú hősünk múltja annyira szomorú, amivel szinte csak sorozatgyilkosok, szadisták életrajzaiban találkozunk. Alkoholista apja gyerekkorában bántalmazza (maradandó agyi károsodást okoz a kisfiúnak), majd árvaházba kerül, felnőttként bűnözni kezd.
A cimborája apróra megtervez egy gyerekrablást. Meghal, de Blaze egyedül akarja véghezvinni a nagy fogást…
A legszomorúbb, legmegrázóbb Stephen King regény!
Köszönjük Richard Bachman, remélem sok kézirat csücsül még a padlásodon!
Sweeney
