![]()
Így a címért folyó kiélezett versenyt eléggé könnyedén vitte a rendezvény még akkor is, ha a mezőny színvonalát tekintve az általunk látott leggyengébb "Bajnokok Éjszakája" volt: ugyanis a szegedi névrokonhoz hasonlóan ez a hivatalos neve a Scitec Muscle Fest testépítő verseny részének.
A kezdő program a hagyományokhoz hűen az Erősember verseny, amely valójában csak bemutató - elég rizikós lenne ugyanis komolyabb versenyszámokkal próbálkozni a helyszín előzetes ismerete nélkül, mert komoly fiaskó lehet belőle, mint tavaly. Ezenkívül az eszközök utánfutón érkeznek a magyar csapattal, így a repertoár meglehetősen korlátozott.
![]()
Idénre teljesen kicserélődött Darázs Ádám csapata, egyedül Miki Mihalylovics fémjelezte a tavalyi csapatot, ellenben volt újoncnak látszó versenyző is.
Volt aztán pár be nem tervezett betétszám, mint a kézenállás koffereken a helyi Szamárügető Európabajnok által, majd idén is nehéznek bizonyult a majd 1,4 tonnás autótartás - de szerencsére a mezőny zöme megbirkózott a feladattal.
![]()
A testépítő verseny a szegedi örökség jegyében kevés indulót vonzott - túl késői volt a júniusi időpont, igaz ez a helyi szövetség kavarásának eredménye, akik egy jelenlévő tagjukkal igyekeztek itt is alkalmazni átkos versenyelbaszó technikáikat. Igaz, jobbára sikertelenül!
![]()
Majdnem nem volt női kategóra: ebben is hajazás van szeged felé, mert a sokszoros bajnok Zrinka Korac miatt senki sem akart indulni - idén azonban Zrinka szülni ment, és vajdasági sporttársak is képviselették magukat, így a csajok között is összejött egy ötös mezőny.
![]()
A -85 kg-os súlycsoport nem tartalmazott kiugróan rossz versenyzőket - de jókat sem. Mindenki tisztességgel fel volt készülve, de a szint egy Superbody Athletic-nál nem igen volt alacsonyabb - ha lett volna magyar versenyző, könnyen vihette volna a címet, de nekem idén már nem volt idegrendszerem ennek szervezéséhez, különösen hogy nálunk már mindenki világbajnoki kihívó, ráadásul mind az NAC VB, mind a WABBA EB ugyanezen a hétvégén volt.
![]()
A +85 mezőny jóval erősebbnek tűnt és bizony az arányosság nevű csávó - nagyon helyesen - legyőzte a kissé ormótlan tömeget. Egy komolyabb magyar versenyző itt is aratott volna!
Az abszolút csak formalitás lett, de a kötelező ügybuzgóhülye tevékenysége ellenére is állat módon lepörgött a versey, nem tartott két órát sem. Ez az, amit a közönség elviselt - sőt majnden szétépték a házat, olyan ovációval biztatták a verseyzőket a 12 éves önjelölt modell kisrbancoktól középkorú balkánlakókig.
![]()
Tudni kell, hogy a Muscle Fest turnézik: mindig más városban kerül megrendezésre. Így a verseny margójára többet nem is kell mondanom, minthogy a zömmel helyi lakosokból álló (civil) közönség olyan hangulatot produkált a verseny első percétől az utolsóig, amelyhez foghatót nem igen láttam Magyarországon - talán csak a tavalyi (a versenyzők számát tekintve csúfos) szegedi Bajnokok Éjszakája volt alulról hasonló szintű!
![]()